2014. július 10., csütörtök

Oroszhegyi Néptánctábor

Élete első táborában vesz részt Kriszta ezen a héten. Már vasárnaptól élvezi az oroszhegyi friss levegőt és többtíz pajtásával együtt a tánc, a kézműveskedés, kirándulás, együtt levés örömét. Esténként szoktunk beszélni telefonon, bár az este nem sikerült elérni, így csak tegnapelőtt beszéltem vele utoljára. De jól van, tudom, hogy jó kezekben van, fantasztikusan érzi magát, mert nagyon jó programokat szerveznek nekik, és persze, az sem mellékes, hogy a szerencsés véletlen éppen egy neki is tetsző párt rendelt mellé. :D Indulás előtt próbáltam a lelkére kötni ilyen-olyan dolgokat, hogy így öltözzön, úgy kombinálja a dolgokat, esténként mindig tusoljon, ne felejtsen el fogat mosni, fésülködni, aztán meg eszembe jutott, hogy mennyire bosszantottak édesanyám hasonló "jóindulatú megnyilvánulásai", amikor - szintén második osztály után - életem első táborába mentem: tudtam én, mit vegyek magamra, hoygan öltözzek, mosakodjak. Mondjuk a fésülködés nehezebb volt, mert a hosszú hajamat én akkoriban még nem tudtam rendben tartani, de ott volt a tanító nénim, és azt ő megoldotta. :)

Már ötödik napja, hogy nem láttam. Kedden még úgy éreztem, hogy egy örökkévalóság van péntekig, és bár kívülről nem mutattam, gondolataim sokszor nála jártak. Nem azért mert aggódnék, dehogy, de az anyák márcsak ilyenek. István "szidott", hogy miért hívom naponta, hagyjam békén, ne mind zavarjam, de ő nem hiszem, hogy értené ezt....

Holnap este megyünk érte. És azért van ez így, mármint, hogy a szülők mennek a gyerekek után, mert ilyen módon lehetőség van arra, hogy bemutassák, mit tanultak egész héten. Mi már alig várjuk!!! A bemutatót is, de főleg a találkozást, és azt, hogy végre teljes legyen itthon a létszám, hogy ismét a lányok csivitelése, perlekedése, hangoskodása töltse meg a lakást!!! :)

Szőke haja "virít" minden fotón, nem lehet nem megtalálni. :)



A fotókat a kísérő tanító néni, Balizs Enikő készítette.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Bizony, a kis szőke Kriszta mindenhol kitűnik :) Ezt az aggódást, biztos, hogy csak anyaként lehet igazán megérteni, én is sokszor csodálkozom, még most is, hogy anyu mennyit aggódik miattunk :)
Kicsit irigylem a mostani gyerkőcöket, annyi táborból választhatnak, én egyszer voltam életemben táborban Furulyatáborban, de akkor már 7 - 8-os voltam, azelőtt sem, meg azután sem többet :)

Emese írta...

Egyszer nekem azt mondta valaki,hogy csak azért aggódunk-mi édesanyák-mert jó édesanyák vagyunk!És egyre inkább rá kell jönnöm,h igaza van/volt!Sok nő,saját magát helyezi előtérbe-ezt nem részletezem-de mindenképp elgondolkodtató!A képeiteket nézegetve,a bejegyzéseidet olvasva,meggyőződésem,hogy ez tényleg így van....szerető,gondoskodó anyuka vagy!!A lánykáid nagyon szerencsések,hogy ilyen "életadójuk" van!:)További "kellemesen jó" aggódást!:) <3