Premierek (1.)

Nem tudom, hogy mindenkivel előfordul-e ilyesmi, de az tény, hogy velem, velünk - bizony - nem is egyszer. S éppen emiatt próbálunk tenni is ellene, amikor csak lehet. Mert van az úgy, hogy összejárod egy külföldi ország zegét-zugát, vagy bebarangolod hazád távoli vidékeit, netán infóid vannak a világ legkülönlfélébb helyeiről, de ha egy idegen megkérdezi tőled, hogy mik a látnivalók, látványosságok a legszűkebb környezetedben, nem tudsz kielégítő választ adni neki. Azaz felsorolni, hogy mit érdemes megnézni, azt biztos mindenki tudja, mert annyi "kultúra" még az utcáról is ráragad az emberre, de hogy mit miért lehet/érdemes/kell, már nem biztos, hogy meg tudja mondani. Mert ehhez az kell, hogy te is lásd; hogy ott járj, és saját élményeiddel, benyomásaiddal gazdagítva mondd el valakinek, hogy miért kell elmennie oda.

Nos, azért velünk nem súlyosan vészes:P a helyzet, mert ismerjük a környezetünket, de azért akad egy-két kisebb fehér folt. Mert tudja fene - valahogy túl közel vannak!

A Tordai-hasadéknál pl. múlt hónapban jártam először. Illetve a szülőfalunktól kb. 6 km-re lévő Marosvécsen ugyan nemegyszer jártam, de az ott található várkastélynál és az őt körülvevő kastélyparkban szintén először voltam a mai napon. S ha már premierek, akkor megemlíthetem azt is, hogy szintén ma, a Múzeumok éjszakája keretén belül a lányokkal felmásztunk a megyeháza tornyába, és onnan tekintettük meg a várost. Természetesen, ez is első alkalom volt. És nyárra is tervezünk ilyen "elsőket", bár Istvánnak már nem lesz új a hely, mert már többször járt arra.

Szóval, egy szépnek ígérkező áprilisi napon felkerekedtünk, és elautóztunk a tordai sóbányához. Ez is egy olyan hely volt, amit már régóta szerettünk volna beiktatni, de csak most jött el az alkalom rá. Csodás volt! S bár a területe sokkal kisebb a parajdiénál, a mélysége (vagy magassága?) már eleve grandiózusnak mutatja. Egy eléggé forgalmas napot foghattunk ki, mert rengetegen várták a lifteket, de szintén rengetegen lépcsőztek is, és a bánya különféle "részlegeit" is sokan foglalták el. A lányok nagy bánatára mi nem minigolfoztunk, és nem pingpongoztunk, de játszottak a játszótéren, "homokoztak" a sóban, mentünk az óriáskerékkel, illetve csónakáztunk is (bár ez eléggé körülményes volt a zsúfoltság miatt). Majd a felszínen "vásárfiát" is kaptak az árusoknál, úgyhogy már most teljes volt a napjuk. A parkolóban felszerelkeztünk enni-innivalóval meg persze, kávéval, és elindultunk. Felvetettem Istvánnak, hogy mivel már amúgyis itt vagyunk, és még késő sincs, menjünk már el a Tordai-hasadékhoz is, és csodák-csodája: ezúttal nem volt semmi kifogása ellene, mint annyiszor eddig. Bevallom, nem tudtuk, hogy mire számíthatunk ott, nem tudtam, mennyire lehet megközelíteni, de amit végül "kaptunk", felülmúlt minden várakozást. Amikor lenéztünk a tetőről a hasadék bejárata felé, már akkor szinte elállt a lélegzetünk, és ha nem fújt volna olyan erősen a szél, mint ahogyan tette, a lányokkal le is mentem volna gyalog a völgybe, István pedig lejött volna az autóval, de végül leautóztunk. És felkerekedtünk, majd még most is szinte hihetetlen számomra, de szinte végigmentünk a szoroson. Az idő már nem volt túl szép, eléggé borús volt, nagyon lógott az eső lába, de végül szerencsésen megúsztuk az elázást: a zuhé csak akkor zúdult le, amikor már Ludas környékén jártunk. S bár ekkora esőben rég nem volt részünk, az ablaktörlők alig győzték a menetet, azért dupla szivárványban is eléggé ritkán szoktunk részesülni!
Visszatérve a hasadékra: csodás volt. A tavasz teljes erejében és szépségében pompázott, a látvány és úgy minden pedig hatalmas élmény volt. A vége felé a szomjúság rontott egy kicsit a hangulaton, de azt a rövid távot már féllábon is megtettük volna, nemhogy víz nélkül! A lányok nagyon bírták a mászkálást, el sem hittem volna, hogy - főleg Boróka - egy zokszó nélkül járják végig, de ők is élvezték minden pillanatát. Mondjuk, Boró számára az kevésbé volt élvezetes, amikor pisikálás közben a csalán megcsípte a fenekét, de no, néhány perc alatt elmúlt. (Elfeledni nem felejtette el még ma sem, mert említette.) A magam részéről csak ámultam és bámultam. Mert szinte hihetetlen, hogy a természet mekkora csodákat képes művelni. És nagy öröm volt számomra, hogy a hasadék mintegy 90%-ban a természet adta terepen járható be. Minduntalan eszembe jutott a svájci Aareschlucht, ahol 2001-ben jártam, és hogy mennyire lenyűgöző volt az is, de ez szebb volt. Egyrészt, mert a mienk, másrészt meg éppen azért, hogy nem ember-építette járdán kell végigmenni rajta, hanem úgy, ahogy a természet lehetővé tette. Tetszettek a lengő- vagy félig lengő hidak, tetszettek a magas csúcsok meg a mélységek, a barlangok, amiket láttunk és amikhez fel is merészkedtünk, és, és .... és tetszett minden.

Csupán azt sajnálom, hoyg csak most jártam itt először. De mindenki tudja, ugye - mert nekem István már vagy 17 évvel ezelőtt megtanította, hogy - ami késik, nem múlik....
(A többiről folyt. köv.)