Az élet a megszokott mederben zajlik. Már ha egyáltalán megzokottnak lehet-e valaha is tekinteni a rohanást, a lótást-futást, a semmiresincsidőm-állapotot.
Munkahely mindkettőnknek, iskola, óvoda a lányoknak. Ezenkívül zenélés és Erdélyi konyha. Az utóbbiból egyre több. Tanfolyamok, vizsga, farsangok óvodákban, iskolában, gyűlés, bevásárlás, betegség. A felsoroltak közül mindegyikben volt-van részünk az utóbbi kb. 2 hétben.
István ezen a héten 3 éjszakát zenélt, én hétfőn vizsgáztam, szerdáig leadtam az EK húsvéti különszámának anyagát. Hétfőn vizsgáztam 16 órától, 17-től meg farsang volt a csoportunkban. Ezenkívül január utolsó hétvégéjétől kezdve minden hétvégén 2 napot az olaszországi kiruccanással kezdődő tanfolyam itthoni folytatásával töltök. Jövő héten lesz az utolsó hétvége. És igaz, egy teljes hétvégét meg muszáj volt elbliccelnem, mert az EK-találkozónk már sokkal régebbről be volt tervezve, illetve a múlt szombaton délután beiktattunk egy fürdőzős-lazulós-szállodás napot (Szováta), de édeskevés volt mindez a többit ellensúlyolyozandó. Persze, örülök, hogy volt lehetőségünk némi kikapcsolódásra is, hizen ezek nélkül igazán elviselhetetlen lenne ez az állapot.
Másfél héttel ezelőtt lerobbantam olyannyira, hogy 3 napig munkába sem tudtam menni, múlt hét közepén Boróka kezdett erősen taknyolni meg köhögni, tegnaptól pedig Kriszta is követi példáját. Még nem tudom, mi lesz hétfőig, de egyelőre nem sok esélyt látok az oviba-iskolába menésre.
Na, mindegy, lejár ez is, sőt, talán lesz ennél strapásabb időszak is, majd kiderül. Azt mondják, csak akkor tudjuk meg, milyen gyorsan tudunk szaladni, ha szaladásra kényszerülünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése