Ki kicsoda a ...

... képeken?

 Én és Kriszta (Szóval, nyilvánvaló, hogy egyik sem az enyém. Csak tudnám, ki szülte meg őket!?;):P)

Ki kicsoda a ...

... képeken?

Anya és kisebbik lánya :)

Ki kicsoda a ...

... képeken?

 Itt apja és nagyobbik lánya. :)

Ki kicsoda a ...

... képeken?



Megsúgom: Boró és István. :) Itt az is látszik, hogy milyen szőkeség volt a Férjecském!

Ki kicsoda a ...

... képeken?

Boróka 2.

Nagyon vidám, nevetős kislány Borókám is. Már kicsi korában sem sírt ok nélkül, ez most is így van. Vannak nyafogós-sírós napjai, de általában véve inkább mosolyog, nevet, huncutkodik. Még akkor sem szokott sírni, ha elesik, mármint olyan esetekben, amikor nem üti meg magát erősen, illetve, ha én nem reagálom túl a dolgokat. Leesik, feltápászkodik vagy felugrik és már lódul is tovább, legtöbbször nevetve. Huncutságért nem kell a szomszédba mennie, benne van minden jó buliban, csínytevésben: szereti csiklandozni a talpunkat, közben valamiféle tíííí-t hallatva, szereti fújni a hasunkat (én szoktam nekik jó hangosan tenni ezt, és ők is leutnozzák), szeret a hátunkon lovagolni, kukucsizni, fogócskázni. Ajaj, hogy tud provokálni! Az a nézés! Még a szeme sem áll jól olyankor! A szája meg fülig ér! Olyan gyönyörű! (Persze, elfogadom, ha valaki elfogultsággal vádol!)

Még nem beszél, de azért már mutatkoznak némi beszédcsírák. A szó, amit állandóan mond, szinte mindent azzal nevez meg, az a baba. Szépen összehúzza a száját, kigömbölyödik az arca, mintha fújna valamit és mondja: babba, baba. Mikor hogy’. Baba a játékbaba, baba Kriszta, baba a mesék a tévében, baba ha csak simán megy a tévé, baba a Kriszta ágyára ragasztott állatok, minden baba számára. Múlt héten Anyu vigyázott rá egy délelőtt és mire hazajöttünk Krisztával (a szemészeten voltunk, hogy kiszedjék a szeme sarkába belehajlott szempillákat), „megtanulták” a Tente baba tentét. Valahogy így: teeeette babba tetye, máskor meg tyetye bobbó tetye. (Olyan nehéz visszaadni írásban, nem is lehetséges igazán!) És bár nem énekli dallammal, a hanghordozásából lehet a dallamra következtetni. Csodálatos ez, hiszem még csak alig múlt egyéves!

Hát, a beszéde nagyjából ennyiben kimerül, de...
Tudja utánozni a cicát: ánnnnyyy, mostanában meg valami ci-t is szokott mondani; a kutyát: sokszor ugyanúgy mondja, mint a cicánál, de néha áuuu-nak mondja; a kígyót: szsszszsz, és a kedvencét, a szamarat: ezt lehetetlen leírni, mert nem azt mondja, hogy iá, hanem levegővételkor hallat amolyan szamaras hangot.:D Annyira édes, amikor rámutat az ablakra és „nyávog” egyet, jelezve, hogy meg szeretné nézni a kinti kutyákat, macskákat! Vagy amikor kutyaugatást hall, a mutatóujját felemeli és azt mondja: sszzzzz! Többször egymás után, ami azt jelenti, hogy: ha!, figyelj!, maradj csendben!, pssszzzt!
Továbbra is mutogatja a Pont, pont, vesszőcske című mondókát, nemrég elkezdtünk Csip, csip, csókázni is. Sokszor játsszák csak magukban is. Persze, Boró csak annyit vár meg, hogy csip, csip, csóka és máris jön a hess! De Kriszta türelmes vele, szépen megfogja a kezeit, és végigmondja. Régóta ad puszit, persze, amikor kedve van, kérésre puszit küld, illetve integet, bár ha csak egyszerűen mehetnéke támad, akkor is táj-tájozik és küldi a puszikat.

A hálózsákból kibújni már nem nagy kunszt számára, simán lehúzza a cipzárt és lefejti magáról. A pizsama patentjeinek szétnyitását is most kezdi felfedezni. Még nem sikerült neki levetni, de biztos nem telik el addig már sok idő. Ha a nehéz pontokon átsegítem, viszont, kibújik bármilyen blúzából, nadrágjából.

Az etetőszék még ottvan a konyhában, de már egy ideje nem használjuk. Egyszerűen ordít, ha bele akarom ültetni és mindvégig a rendes székekre mutat. Most már eléggé stabilan ül ezeken, bár tegnap is majdnem baleset történt, mivel túlságosan elnyújtózkodott, hogy valamit megkaparintson és közben eldölt a szék. Szerencsére el tudtam kapni és semmi baja nem lett. Igyekszem, hogy a kézzel megfogható falatkákat, ételeket ő maga juttassa a szájába, de nem igazán vagyok hajlandó arra, hogy malackodni engedjem a főzelékfélékkel, levesekkel. Lehet, hogy az én hibám, lehet, hogy már tudna is enni önállóan, de nem tartom annyira égbekiáltó bűnnek, ha egy 14 hónapos gyerek még nem eszik egyedül, sőt. Így is disznóól a konyha egy-egy étkezés után, hát még ha hagynám mindig egyedül enni. Mert néha azért megengedem neki, már csak azért is, hogy magamat igazoljam: még nem jött el az ideje.







Csábos nézés:



Ismeri és megmutatja a legtöbb testrészét, nagyjából a ruhadarabokat is megkülönbözteti. A cipő, csizma, papucs sem ugyanaz számára, ha kérem valamelyiket, mindig a megfelelőt adja. Próbálja is magára venni őket, az előző bejegyzésnél a képen épp az egyik cipőjével próbákozik, nagyon koncentrálva.
Itt a poci, hasa. (Mindkét kifejezést használjuk, nem szeretném, ha majd háromévesen is pl. bum-bum lenne az autó.)



Nagyon szeret enni, jó az étvágya általában. Most, hogy a rágófogai jöttek/jönnek, voltak alkalmak, napok (pl. tegnap és ma is), amikor nem tudtam semmiféle étellel a kedvében járni, de szerencsére ilyen eléggé ritkán szokott előfordulni. Azt mondhatom, mindent szeret, amit bebizonyított múltkoriban a diétázása alatt is: (felnőttek számára) szokatlan ízű kásákat főztem neki kölesből, rizsből, kukoricából, de akár sósan, akár édesen-gyümölcsösen mindegyiket szerette. Mégis van valami, ami nem kedvence: a kenyér. Pl. lekvárral, mézzel vagy zakuszkával megeszi, no, mondjuk még akkor is, ha tükörtojás sárgájába mártom, de virslivel, sajttal, vajjal egyszerűen kiköpi. Ha kész ételekbe aprítom, úgy megeszi, de ha külön megérzi, akkor egy falatot le nem nyel.
Amúgy igazán különös az ízlése, mert míg a gyerekek általában a főtt ételekkel állnak hadilábon és képesek lennének csak falatkákon élni, Borókám épp inverz csinálja: muszáj, hogy valamilyen leves vagy főzelék legyen minden nap, különben sokszor képes nem enni. Mármint képletes ez a nemevés, de tényleg, sokszor csak csellel tudok néhány falatot megetetni vele. Azt hiszem, egyedül a banán jöhet szóba nála Jolly Joker-ételként, de mivel megfogja a pociját, egynél többet nem adhatok neki naponta. Na meg persze, a többi gyümölcs is jöhet (alma, körte, narancs), csak ezek már nem annyira laktatóak, inkább nasiként kapja őket.

Rengeteget fejlődött az utóbbi időben a mozgása: nemcsak, hogy szaladni tud, de megtanult felkapaszkodni a lakásban található összes ágyra, onnan az ágytámlákra (ahol van), sőt, innen az apja orgonájára is fel tud mászni, ha nagyon akarja. Egyszer ott találtam jó egy méter magasban, ahonnan, ha leesett volna... inkább nem is gondolok bele. Krisztának a kisszékét eltettem egy ideje, mert arra is megtanult felmászni és nagyon vakmerően tette; plusz, hogy így már szándékosan próbált elérni tiltott dolgokat is.

És elérkeztünk egy nagyon fontos dologhoz, a bilihez. Imádja. Imádja: hordozni, a fejébe borítani (üresen, na, bár ha lenne benne valami, őt az sem zavarná), túrkálni benne és ráülni. Ha vécére megyek, általában ő is jön és addig-addig topog-farol, míg sikerül rácsüccsennie a bilire. 2 másodpercre, igaz, de ez is haladás. Próbáltam ráültetni pelus nélkül is, de ugyanez volt az eredmény. Nem fél tőle, de nem ül meg (még) rajta. Nem is erőltetem. Játékkal, evéssel eszembe sem jut „odaszögezni”. Krisztával már végigcsináltam egyszer, teljesen rábízva a dolgot, és nem csalódtam. Most is így szeretném. Persze, majd ha jön a jóidő, lengébb öltözék, kiruccanások, nem mondom, hogy nem szoktatgatom, de nem fogom erőltetni. Szellemileg és fizikailag is fel kell nőnie a feladathoz.

Lassan befejezem, mert nem jut eszembe több dolog róla, bár természetesen, ez nagyon relatív. Mert pillanatnyilag nem jut eszembe más, de félóra múlva lehet, hogy többet is írhatnék!

A további képek nem akpcsolódnak feltétlenül a szöveghez, de hozzánk tartoznak:

Reggeli "csendélet":



Kukucs!




Ééééssss ... támadááááááás:






Csinibogár, csak éppen a nap sütött a szemébe:

Boróka

Már régóta szeretnék írni Kisebbikemről. De valahogy mindig megrettentem a feladattól, mert tisztában vagyok vele, hogy úgysem tudok összeszedni róla minden információt. Annyi újdonsággal lep meg, nap mint nap, hogy képtelenség mindenre emlékezni.

Valami általános leírásfélével kezdeném.
Külsőre teljesen új formákat hozott a családba. Persze, valakihez hasonlít, de nem nővérkéjére. Most valahol 75 és 80 cm között van a magassága és 10 kiló körül a súlya. Teljesen normális adatok a korához képest, mégis kis dundinak néz ki. Talán pufók arcocskája miatt, mert a teste szabályos és arányos, a hurkácskák szépen lassan lekoptak.
Temperamentuma szempontjából viszont nagyonis hasonlít Krisztára, sőt, ha mondhatom, túl is szárnyalja őt. Boróka ugyanaz a tüzes, eleven, mozgékony, mindenhol ottlevő típus, akit minden érdekel, a végsőkig kíváncsi és a végsőkig harcol. Akaratát mindenáron véghez szeretné vinni, ezért nem riad vissza a heves mozdulatokkal tarkított hangos megnyilvánulásoktól sem, amit hétköznapiasan egyszerűen hisztinek nevezünk. Ilyenkor főképp a figyelemelterelés nevű akciót vetjük be, de ha olyan fontos dologról van szó, mint pl. a forró sütő megérinteni akarása vagy a vécékagylóban való pancsolás, akkor ezt megelőzi némi szidás és lélekrebeszélés is. Nekem teljesen újdonság a földhözveremmagam és a falbaveremafejem (vagy bárhová máshová) megnyilvánulások, mert eddig nem találkoztam velük. Most viszont duplán kapok belőlük, mármint az elsőt kapom duplán, hiszen Kisebbikem nyomdokaiba lépve, kissé megkésett effektusként, Nagyobbikom is szívesen űzi a sportot. Nála már nem lehet figyelmen kívül hagyni a dolgot, de nem csinálok nagy ügyet belőle, tudom, hogy ez a dackorszak velejárója, megkapja érte a maga szidását, esetleg apró büntetését és el is felejtettük.

De visszatérve Borókámra... Nem mondhatom el róla, hogy szeret egyhelyben ülni és félóráig szöszmötölni egy-egy játékkal, de szeret minden olyasmit, ami még nem éppen a korának megfelelő: babát ringatni, babakocsit tolni, rajzolni, mesét nézni. Erre az utóbbira nem vagyok büszke, sőt, mérges vagyok magamra miatta, de egyszerűen nem tudok mit tenni ellene. Krisztát nem tilthatom el állandóan a tévétől, nagyjából egyszerre alszanak, így akkor sem tévézhet, tehát marad az, hogy Boróka is látja a „babákat”. Mert ő így mondja a tévének. Megfogja a kezem, vonszol maga után, ütögeti a kanapét, hogy fel szeretne ülni, majd hevesen a távirányítós polc illetve a tévé felé mutat és mindeközben folyamatosan hajtogatja, hogy baba, baba: összetéveszthetetlen, hogy mit akar. Persze, csak 5 percig érvényes az érdeklődése, ennél jobb móka kipakolni a dvd-s fiókot vagy a földet a virágcserepekből, de mégis jó, ha ott a „biztos háttér”. Természetesen, nem megy egész nap a tévé azért, de délelőtt, amikor a házimunkával illik haladnom, szinte mindig bekapcsolom egy-két mese erejéig.

A konyhában is otthonosan mozog...
Fő attrakciója a tepsis szekrény, azt ki tudja nyitni és meg is engedem neki. Még vonzza nagyon a másik szekrény is, de azt még muszáj legumiznom, mert tör-zúz, ha nem. Az utóbbi időben sok minden látta kárát, ha elfelejtettem: a svájci bögrém, István nagy bögréje, 2 kistányér (bár az egyiket Kriszta törte el véletlenül), üvegpohár. Ennyi minden nem törött el nálunk a hat és fél év alatt összesen, mint az utóbbi 2-3 hétben!
No, de félre a rossz tulajdonságokkal, mert nem ezek vannak többségben! Ha adok neki egy tálat és egy fakanalat vagy habverőt, akkor máris főz. Kavar és kóstol, töltöget és ismét kavar, hozza kóstolóba a „főztjét”. Mintha hároméves lenne. Én pedig benne vagyok a játékban, mindig jó kávékat, teákat iszom. Mellettem jól eljátszadozik, mégha vannak is rosszabb pillanatai, amikor állandoan a lábam alatt van. Ő sokkal jobban igényel, mint annakidején Kriszta, nehezen húzhatom el a csíkot mellőle. Ő az a típus, aki szeret a közelében tudni, aki jobban érzi magát, ha engem is ott lát. Persze, nincs azért mindig a sarkamban, Krisztával közösen is jól lefoglalják néha magukat. Építőznek, és bár még a rombolós korszakában van, most már ő is kezdi összetenni a kockákat, hintáznak és mókáznak együtt. A rajzolás is sokszor csoportos tevékenység: Kriszta színez, rajzol, Boró meg a ceruzákat szórja-hordja szanaszét. De hogy maradandót is alkosson, néha belehúz egy-egy vonalat Kriszta rajzaiba is.:)

Eddig írhattam most, már hallom, hogy Kriszta Sziával üdvözli testvérkéjét. Még folytatom...

Ani szülinapja - képekben

Nem csak a húszéveseké a világ…

Pedig mégiscsak az övék. Legalábbis ők azt hiszik. És akár bevalljuk, akár nem, mi tudjuk is, hogy az övék. Mert olyan szépek és fiatalok, olyan nyitottak és gondtalanok, olyan tettrevágyók, buzgók és világmegváltók sosem leszünk, mint húszévesen.
Elevenen él bennem a 20. születésnapom… szépen kicsíptem magam, szoknyában, ingben mentem az iskolába (tanítottam akkor), a csodálkozó szomszéd néni kérdésére pedig titokzatosan azt válaszoltam: annyi vagyok most, hogy sem több, sem kevesebb nem akarok lenni. És milyen igazam volt. Annál kevesebb semmi pénzért nem lennék még egyszer, de ugyanannyi nagyon szívesen. És most, rohamosan közeledve a +10-hez (bár szerencsére addig még van egy év), annál inkább érzem ezt. (Bővebben erről majd kb. 2 hét múlva…)

Most az a lényeg, hogy Húgocskám, a “kicsi” Ani, ma 20 éves lett. Alig hiszem el! Tisztán emlékszem születése napjára, Édesanyám reggel még szépen megfésülte a hajamat, bár jócskán lehettek fájdalmai, mert teljesen más volt, mint máskor, délben 1 óra körül pedig, a hegedűtanárom, akihez éppen megérkeztem, már újságolta is a hírt, hogy megszületett a hugicám. A fellegekben jártam és annak örültem, hogy kislány lett a testvérem és akkor biztos Annamáriának hívják, mert ezt a nevet én annyira szerettem!
Tisztán emlékszem, amikor 6 naposan hazahozták a kórházból és lefektették az ágyra. Csak bámultam és nem tudtam, mit kezdhetek majd ezzel a kis csomaggal. A következő pillanatban pedig már fel akartam venni. Másnap Édesanyám már megengedte, hogy segédkezzek a tisztába tevésnél, amikor néhány hetes volt pedig, már egyedül is tudtam pelust cserélni rajta. És akkor még nem volt Pampers! Most is előttem van Édesanyám elképedt ábrázata, amikor elújságoltam neki tettemet és mint egy trófeát, úgy mutattam fel az összehajtogatott kakis pelenkát: először nem hitte, de amikor jobban szemügyre vett és látta, hogy a pólómon kívül még az orrom hegyét is összekentem, nem volt mit tennie, hát elhitte és nevetett. Azt sem felejtem el soha, amikor a kis akaratos (jópár hónaposan) kicsavarta magát a kezemből, ráesett az ágyra, onnan pedig a földre gurult. Nagyobb volt az ijedsége, mint, hogy megütötte magát, de olyan éktelen üvöltésbe kezdett, mint még soha. A ravasz Édesanyám pedig azt mondta nekem, ha nem mondom meg rögtön, mi történt, megy és megkérdezi az embereket a tévéből, hiszen azok mindent láttak. Én butuska, persze, hogy elhittem!
….. És sorolhatnám az emlékeket, de azt hiszem, bármikor csak abbahagyni lehetne, befejezni sosem. És íme, a kicsi Ani felnőtt, éli a saját életét, nemsokára pedig már neki is saját családja lesz. Nem is akarom elhinni!

Isten éltessen, drága Testvérem!

Hat könyv

Ennyit kaptunk eddig összesen a könyvkukacos játéknak köszönhetően. A 4. könyv valamikor múlt héten jött, a címe: Gyermek mondókák és rengeteg különböző témájú mondókát tartalmaz. Feladója, ha jól emlékszem (nem találom a borítékot), Mátyás Edit, akinek nagyon köszönjük a kedves ajándékot.
Ma pedig ismét könyvcsomaggal kopogott be a postás. Ezúttal ismét kettőt kaptunk egyszerre, bár ugyanattól a feladótól, ugyanabban a borítékban. Bodoni Ágnes Ágota és Koppány nevű gyerekei nevében küldte a könyveket.

Tegnap, amikor ideértem az írásban, rögtön abba kellett hagynom, csak éppenhogy elküldtem. Azóta tisztázódott, hogy miért volt 2 könyv egy borítékban. Az egyiket, a Cirkusz!Cirkusz!Cirkusz! címűt kaptuk Ágotától és Koppánytól, a másik pedig, a Limpimpi mesél a barátságról, egy másik kisfiútól jött, csak mivel ismerték egymást, egyszerre küldték el a könyveket. Ezúton is nagyon köszönjük nekik. :) 

Mi ez?

Nem tudom pontosan, mikor kezdődött, de valamikor az ősszel: Borókának kiütései lettek, valami foltszerű, száraz, hol pirosasabb, hol halványabb elváltozások. Legelső reakcióm az volt, hoyg Bepanthennel kenegettem, majd amikor nem múltak, felváltva tettem rá Nidoflort és Fluocinolont. (Ezek nálunk kapható kenőcsök, Krisztának a hasonló tüneteire ezek mindig hatásosak voltak; anno a doktornő ajánlotta így.) Mivel így sem volt változás, beszéltem a doktornővel, aki a Clotrimazol folyadékot ajánlotta, illetve a metilénkéket. No, ez utóbbival még sosem vettem rá magam, hoyg bekenjem, irtózom attól, hogy teljesen bekékítsem szegénykémet. A fentiek mellett rendszeresen kenegettem a Nivea érzékeny bőrre való babatestápolójával is. Aztán szépen elmúltak, de hogy mitől, fogalmam sincs.

Megkönnyebbültem, mert Krisztának is egyszer volt, elmúlt és többet nem jöttek elő. De boldogságom nem sokáig tartott, néhány hét után ismét előjöttek. Azóta pedig még vagy kétszer elmúltak és előjöttek. Főleg a hasán és a hátán deréktájban jelennek meg, de a külsőcombját és az alkarját is „megtámadják”. Hiába kenem bármivel. Próbáltam néhány napig megvonni tőle a tejtermékeket és a tojást, de nem láttam javulást. Tejterméket amúgy sem fogyasztott sokat, csak éppen, ami az ételben volt benne, tojást pedig csak kb. 11 hónaposan kapott először, a kiütések pedig jóval előtte jelentek meg. Sőt, akkoriban még semmiféle tejterméket nem kapott az anyatejen kívül! Ezért gondoltam azt, hogy esetleg a liszt lehet a ludas a dologban. Vagy ki tudja mi?

Sokszor lelkiismeretfurdallásom van, mert Boróval nem voltam annyira körültekintő, ami a hozzátáplálást illeti, mint Krisztával. Bár saját magamat is próbálom nyugtatni és meggyőzni, hoyg ez nincs éppen így, hiszen Boró 6 hónapig kizárólag anyatejen élt és a hozzátáplálást is abszolút fokozatosan csináltam. Kriszta 7 hónaposan kapott tejtermékeket először, Boró pedig megvolt már 9 is, azt hiszem, akkor is ezerévben egyszer kapott. Tojást mindkettőnek kb. 11 hónaposan adtam először, hogy mire a szülinapi tortát kellene enniük kiderüljön, hogy nem okoz-e gondot nekik. Amivel jobban siettem Borónál, az a gluténtartalmú élelmiszerek bevezetése volt. Kb. 7 hónaposan történt meg ez, bár talán valamivel később is. Ami miatt mérgelődöm és főleg emiatt van lelkiismeretfurdallásom, az az, hogy Boró sokkal hamarabb, olyan 10 hónaposan már legtöbbször azt ette, amit mi. Igaz, azóta nem sózok annyira, borsot csak abba teszek, amibe nagyon muszáj és esetleg ő nem is eszik belőle, az ételízesítőt 95%-ban elűztem a konyhából, nem főzök zsírosan. Mégsem hagy nyugodni, hogy Kriszta egyévesen még csak néhány ételt evett a mienkből, és még utána is 2-3 hónapig sokszor főztem neki külön. Persze, Borónak is megteszem még most is, de nem olyan arányban, mint Krisztánál akkor. Kriszta ennyi idősen nem kapott üzleti cuccokat, a sonkát, májkrémet majdnem másfél évesen ismerte meg (igaz, májkrémet még Boró sem evett, csak olyat, amit itthon készítettünk), a virslivel pedig még később találkozott. Sajtből is legtöbbször az anyósom által készítettet kapta. Ezzel szemben Boró már ismeri ezeket és – sajna – szívesen is eszi, főleg a virslit.

Hogy miért írtam le mindezeket? Mert nagy elhatározáshoz jutottam: ha étel okozza a kiütéseit, akkor kiderítem, mi az. Megvonok tőle mindennemű állati eredetű ételt, tojást és tejtermékeket is beleértve és minden sikértartalmú gabonát is. Persze, nem örökre, isten ments, csak 2-3 hétig. Azután pedig szépen rendre elkezdek adogatni neki ezt-azt, megfelelő időközönként, természetesen. És várom a reakcióját. Remélem, sikerrel járok. Persze, feltehető a kérdés, miért nem csináltatok egyből egy allergiatesztet és hamarabb fény derülhetne rá, de az az igazság, hoyg nem tudom, itt mennyire megbízható az ilyesmi, illetve, hoyg egyáltalán van-e. Mármint a doktornő szerint lehet csináltatni, de nem tudom, hogy ingyenes-e vagy sem, nem tudom, hogy ilyen kicsin érdemes-e vagy sem, nem tudom... sok mindent nem tudok. Ha nem lesz más hátra, hát elviszem, de fölöslegesen nem tenném ki ilyen-olyan „tortúráknak”.

Nagyon nehéz ez, amibe belevágtam, nem is tudom elképzelni, hogy egyesek hogyan tudják mindezt önszántukból csinálni. Hatalmas akaraterő kell hozzá, az biztos, úgyhogy minden tiszteletem az övék. Most a legégetőbb problémám, hogy egy gluténmentes kenyeret tudjak összehozni. A főtt ételekkel nincs baj, azokat zöldségekből elkészítem, de reggelire-vacsorára nehéz kiagyalnom ezt-azt. A tejbegrízet szereti nagyon és már sokszor csináltam is neki köles vagy kukoricakását, hol zöldséggel, hol gyümölccsel kombinálva, de kását sem adhatok neki minden nap! Tegnap összeállítottam egy kenyeret, de nem lett semmi sem belőle. Ma viszont sikerült egyet találnom, ami már el is készült, de kíváncsi vagyok, milyen a belseje, ehető-e. Az a gond vele, hogy tojásfehérje is jár bele, úgyhogy nem teljes az örömöm, nem tudom a tojást teljesen kiiktatni ezek szerint. Kihagyni nem mertem, mert akkor lehet hiába dolgoztam volna ismét és a hozzávalókat is elprédálom, mint tegnap. És sajnos, gluténmentes lisztkeverékeket nem tudok megengeni magunknak, egy félkiló belőlük kb. 6-7-x drágább, mint egy kiló búzaliszt.

Hát ez a helyzet, és cseppet sem könnyű. De remélem, ezen is túlleszünk. Minél hamarabb.


Nem szokásom, ennyire búskomor hangvételűnek lenni, ezért próbálom is ellensúlyozni a szöveget néhány képpel. Zenészlányok, mert hiszen a zene, a dal mindennapos nálunk, és válság, nehézségek ide vagy oda, kicsi drágáink révén a nevetés is állandó vendég hajlékunkban.

Panaszkodás

Lenne miről írogatni, de nagyon nehezen tudom összeszedni a gondolataimat. Mellesleg a „mikor?” kérdése is állandóan közbeszól.
Amúgy kissé válságos helyzetbe jutottam naplóügyileg, nem nagyon van kedvem írni. Sajnos másokhoz írogatni sem. Szinte naponta beleolvasok a blogjaitokba, de nem vagyok képes hozzá is szólni. Aztán, amikor végleg elszégyellem magam, hogy nagyon hosszú ideje nem adtam életjel magamról valakinek a naplójában, rászánom mégis magam.
Valaki azért felróhatja nekem, hogy márciusban csak 3 bejegyzést írtam eddig, holott a receptes naplóban ennek majdnem négyszerese díszeleg, de bevallom őszintén, mostanában inkább van kedvem oda írni. Nem igényelnek túl nagy fejtörést, megvan a fotó, leírom a receptet, hozzáteszem az előzményeket és már meg is van a bejegyzés. Amit most szándékszom leírni, viszont, picit többet igényel. Boróka tudományait leírni pedig még több (idő és összpontosítás) kell.
A család általános hangulatát nagyban befolyásolja a gazdasági válság. Még csak beszélünk róla, azt mondhatom, bár már érezzük is, amikor a havi részletet kell törleszteni: 1,90-ről 2,80-ra ment fel a svájci frank. Akkor jön el igazán hozzánk, ha elsejétől István munkanélküli lesz. Nagyon bízom, bízunk benne, hogy nem következik be, de az „előkészületek” a cégnél nagyon lehangolóak: február 1-től kitettek vagy 8 embert, februárra már csak 10 élelmiszerjegyet kaptak függetlenül a ledolgozott munkanapoktól, hétfőtől nem kapják az ebédet és a két kisebb cégtől (amik szintén az igazgató cégei) elküldték az összes embert 2 kivételével. Elsejétől az Aagesnél is lesznek leépítések, csak abban tudunk reménykedni, hogy István nem lesz ezek között. Bár, ha marad is, ki tudja meddig?
Ó, inkább abba is hagyom ezt, rossz belegondolni is hogy mi lesz, ha nem lesz munkája! Már ezerszer átgondoltam, mi legyen, mit tehetnék, de nagy reményeket nincs amihez fűzni. Én 800-at kapok, így, gyermeknevelésin, a barátnőm pedig azzal biztatott, hogy a Népújságnál sem igazán kapnék többet, pedig akkor a napot át kellene lótnom-futnom. És az itthoni munka? És a lányok? Jaj, és mindez abban az esetben, ha egyáltalán hajlandóak lennének felvenni! Máshová? Igen, még van Vásárhelyen egy napilap, néhány rádióstúdió, 1-2(?) tévéstúdió, de a tévéhez alapból nem vonzódom, a kereskedelmi rádiók is alapból kizárva, úgyhogy maradhatna a közszolgálati rádió és a Hírlap. Igenám, de a rádióhoz nem olyan egyszerű bejutni, főleg főállásba, a hírlaphoz pedig ... nem tudom. Ez a legújabban létesült orgánum és nem ismerem. Majd lesz valahogy, de ha csak annyit kapnék dolgozva is, mint így, hogy itthon „ülök”, akkor biztos nem megyek dolgozni, amíg le nem jár a gyed-em. Akkor pedig vissza a céghez, ahonnan eljöttem. Márha ott is szükség lesz rám.

Nem erről akartam írni; nem ezért kapcsoltam be a gépet, de már leírtam.És hátha lesz időm leírni a másik témát is, amiért eredetileg ideültem...

A múlt hét...

 ... az enyém volt, mindenféle szempontból.

Pénteken múlt egy hete, hogy lebetegedtem, valami homloküreggyulladás-féleség indult, kongott a fejem és fájt, és egyből sárgás váladék folyt az orromból. Antibiotikumra fogott a doktornő és csodák csodája, már másnap jobban voltam, minden egyes bevett gyógyszer után éreztem, hogy jobban és jobban vagyok. Vasárnap este viszont ismét visszaestem, így további 4 napig szedtem az AB-t, csepegtettem az orromba és trombitáltam kegyetlenül. A váladék még a torkomra is lehúzódott okozva ezzel némi köhögést, de szerencsére nem fajultak el a dolgok. Közben persze, ment tovább az élet, nem volt idő heverészni, csak úgy futtában kúrálgattam magam ezenkívül.

Anyuék végre elköltöztek, és múlt héten többször én főztem úgy, hogy ők is itt ettek, hiszen, van neki elég dolga a főzésen kívül is! Sajnos mást nem tudok segíteni, mert ő tudja, mit hová szeretne pakolni, és neki is kell tudnia mit hová tesz!

Csütörtökön kimenőm volt, a volt osztálytársakkal találkoztunk a 10 éves találkozó megbeszélése végett. Ezt nem úsztam meg anélkül, hogy fel ne hívjanak: Boró, aki du. 2-kor felkelt, este 7-kor már nem az apja elvárásai szerint viselkedett.:P Elaludni nem akart, ezért azt tanácsoltam, hogy etesse meg, így mire fél 8 előtt hazaértem, a lányok már vacsoráztak és jöhetett a vetkőztetés, fektetés.

Pénteken szintén kirúgtam a hámból, több, mint 3 és fél órát voltam távol, de ezúttal bevontuk Anyut is a gyerekfelügyeletbe, főleg, hogy a fektetésnél sem voltam otthon. Mire 10 után hazaérkeztem, a lányok aludtak, de István elmondása szerint Borókával nehéz volt, nagyon hiányzott neki a szopi. Be is pótolta valamikor az éjszaka közepén!
Hogy hol voltam? Hát angolcsoport-összejövetelen a tanáréknál. Stuart és Beth mindenkit meghívtak a csoportból és majdnem mindenki el is jött. Volt egy kis harapnivaló (én is vittem dió-sütit), innivaló, ezenkívül pedig beszélgettünk, végül pedig játszottunk. Nagyon jól és gyorsan telt az idő, rengeteget nevettünk, és mire észrevettük magunkat, már majdnem 10 óra volt.

Jól esett egy kicsit kikapcsolódni, már el is felejtettem milyen eljárni itthonról.:)

Továbbra is játék...

Mit jelentenek szerintem/nekem az alábbi szavak?

Timi szavai:
- béke: számomra az ideális, idilli, mondhatni édeni állapotot jelenti, de megelégszem azzal is, ha a családban nincs vitatkozás, egymásramordulás, hangfelemelés;
- házasság: ami szerintem fölösleges intézmény, de nélküle sem tudnék meglenni;
- kisebbség: na, ebben van részem életem kezdete óta; ezenkívül még azt jelenti, hogy a - falum neve a második a táblán és kisebb betűvel van írva;
- operett: akár élvezhető is; (nem tévesztettem össze az operával!)
- kisbaba: az ártatlanság, a szerelem jelképe nálam;
- válság: még csak beszélünk róla, tulajdonképpen; akkor érezzük meg valójában, ha Férjecskémnek ápr. 1-től nem lesz munkája;
- bank: hogy a fene vigye el, a svájci frankkal együtt;
- szerencse: mondhatom, végigkíséri az életemet; optimista vagyok, tudom, hoyg mindig szerencsés vagyok;
- babona: rengeteget ismerek, de nem hiszek benne.


Virág szavai:
- szoknya: státusszimbólum (:D);
- nadrág: kényelmes;
- barátság: ritka madár, de meg lehet találni;
- zászló: nekem csak piros-sárga-kéket jelent és sosem bírtam látni; nacionalizmus, románkodás, mellveregetés;
- sport: na ez az, ami most nagyon hiányzik az életemből, de jön a tavasz, és előkerül majd a bicikli!;
- rendőrség: jobb, ha nincs dolgod vele, még egyszerű papírintézés miatt sem;
- fegyver: pisztoly vagy puska, de valahoyg távolinak érzem;
- élet: mint egy étel, megszületik és aztán elmegy, a kettő közötti idő pedig nagyon rövid, mégha kellemes is;
- pokol: nem tudom, higgyem-e, hogy létezik?
- hit: - hiszek Istenben, aktív és jó kapcsolatot ápolok Vele;
- hiszem, hogy gyermekeimnek jobb élete lesz, muszáj hinnem ebben;


Palócprovence szavai:
- pók: a lányaim színeslábú húzogatós pókocskája; amúgy semmi bajom vele, csak ne gyártaná olyan szorgalmasan a hálóit;
- saláta: jöhet minden mennyiségben, bármiből;
- felhő: puhaság, könnyedség, fölülemelkedés, légiesség;
- jármű: az Opelünk, jaj, de rossz lenne nélküle!
- polc: már megbántam, hogy annyi nyitott polcom van: annyi port törülni...
- napsugár: szeretem, 25 fokig;
- zseb: ez a pénztárcám. Nem is volt, nem is kell „igazi” buksza nekem. Így nincs, amit ellopjanak.
- bögre: a rádiótól kapott, névre szóló karácsonyi ajándékom. Megcsorbult, de azóta is ebből iszom a kávémat.
- notesz: Akinek nincs esze, legyen notesze!
- sál: fölösleges, mint minden más kiegészítő (sapka, kesztyű, ernyő). Persze, hogy csak a magam nevében mondom ezt, de csak azért, mert minden ilyesmit elhagyok.

Köszönöm, lányok, a szavakat! Én nem jelölök ki senkit, mert olyan régi már a játék, hogy biztos mindenkinél járt! Ha valaki kedvet kap, viszont, ragadjon ... billentyűzetet és írjon! A szavaim: Erdély, hegyek, külföld, főzés, gyerekek, pihenés, gazdagság, segítség, mező, arckrém.
Jó játszást!

„Azért vannak a jóbarátok…”

Nemrég volt egy beszélgetésünk az angol tanfolyamon az internetes ismeretségekről. Azt hiszem, az egyedüli voltam, aki állítottam, hogy igenis, keletkezhetnek a szó legszorosabb értelmében vett barátságok virtuálisan is. Nem állítottam azt akkor sem, hogy nem lehet a dologban egy nagy adag hamisság, csalódás vagy akár hazugság, bántás, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy egy ilyen ismeretség alapja lehet egy későbbi igazi barátságnak. Ez már bebizonyosodott nálam.
Természetesen, biztos lesznek olyanok, akikkel soha az életben nem fogok találkozni, így nem tudhatom, hogy a személyes ismeretség „barátságunk” kárára avagy hasznára lenne, de MOST azt mondhatom, hogy VANNAK virtuális barátaim. Igen, barátaim vannak, mert én alavetően optimista és az emberekről jót feltételező valaki vagyok (talán naivitás ez?) és nagyon hiszem, hogy még vannak ilyen emberek a világon. Olyan emberek, akiket rokonléleknek érzek, akivel első pillanattól talál a szó, akikkel hasonló témákról írok, hasonló dolgok foglalkoztatnak, hasonlóakat főzünk, akiktől tanulok egy újabb receptet, egy új trükköt, egy új mondókát, játékot és így ismeretlenül és észrevétlenül is ott vannak a hajlékomban, a mindennapjainkban.

Nagyon jólesik, hogy ennyien gondolnak rám barátként: Gabojsza, akivel nagyjából egyhelyről származunk, és a távolság, meg gondolom, a korkülönbség ellenére is nagyon jól megértjük egymást, akire mindig lehet számítani, ha bajban vagy (blogos ügyekben, egyelőre); Ottis, akinek főztje és blogja csodálatos, energiája pedig, úgy érzem, kifogyhatatlan; Ré, akit fiatal kora ellenére nagyon, de nagyon csodálok és felnézek rá, illetve nagyon remélem, hogy az előtte álló életben sikerül mindent a szíve szerint alakítani, Duende, aki az első olvasóim között volt és mai napig hűséges látogatója blogomnak, és akivel, azt hiszem, A funtineli boszorkányból való idézet „hozott össze”, remélem, hosszú időre, és végül, de nem utolsó sorban a Palacsintás királylány, akivel sok mindenben hasonló mindennapokat élünk két-két, páronként szinte egyidős lányainkkal: ugyanazok a gondok, gondolatok, ugyanazok az (apró) örömök töltik ki napjainkat.
Köszönöm mindannyiótoknak és biztosítlak róla, hogy az érzés kölcsönös!!! A felsorolásomban viszont nem említem meg őket, hiszen már megtettem.:) És el fogok követni egy szabálytalanságot. Nem 8 embernek, hanem kétszer nyolc embernek adom tovább: egyszerűen képtelenség kiválogatni 8 valakit a két naplóm olvasói közül. Így lesz egy listám a főzős blog által kötött ismerősökkel, barátokkal és egy a napjainkat megörökítő naplón keresztül megismert, szívemhez nőtt emberekkel. Hogy miért éppen ezeket fogom kiválasztani? Hát, mert….

"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."

Gasztro-s listám: a felsorolt 5 ember után jöjjön még:
- Andici, aki bár mostanában ritkábban konyházik és ír, de nagyon finomakat főz, és már akkor megragadott, amikor még nem váltottunk szót egymással;
- Kati, aki szintén két gyereke mellett szakít időt a főzésre, a finom ételekre, és mindig van egy jó szava mindkét naplómban;
- és Égigérő Paszuly, akitől olyan sokat tanulok minden téren, főleg őáltala ismerem meg saját tágabb értelemben vett otthonomat, földemet.

Babaszobás és bloggeres listám; csak neveiket írom, mert velük már régebbi a kapcsolatom és mindannyiuk tudják nagyon jól, hogy miért vagyunk barátok. :)
- Kata
- Szilvi
- Timi
- Virág
- Ágnes
- Anita
- Eszter
- Anicska

De ezenkívül mindenkit annak tekintek, akinek a naplóját rendszeresen olvasom, mégha nem is írok minden alkalommal, minden bejegyzéshez!
Ölelek mindenkit!

És elnézést is kérek mindenkitől, hogy most nem linkelek, de a http://edithreceptjei.blogspot.com/  -on már megtettem.