Karácsonyunk első napja kicsit visszaidézte a régmúlt karácsonyait: hó hullt reggelre. Nem sok, nem volt hótakaró, de az a kis csipkeszerű lepel elég volt ahhoz, hoyg fehér legyen a karácsony.
Amikor Melindával karonfogva elindultunk a templomba, olyan hihetetlenül és megmagyarázhatatlanul kellemes érzés kerített hatalmába! Talán minden közrejátszott benne, de főleg az, hogy végre el tudtam menni templomba! A prédikáció pedig szintén hozzájárult ahhoz, hogy valóban érezzem: karácsony van. Teljesen feltöltődve, új erőket érezve magamban tértem haza.
Ezalatt az otthonmaradottak múlatták az időt, amivel tudták. Rendes reggelizés helyett mézeskalácsevéssel. Hazaérkezve pedig máris terítettünk az ebédhez. Hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon, Melindánál csak böfföt (salade de boeuf, azaz franciasaláta) és húslevest ettünk, azzal a céllal, hogy Édesanyáméknál pedig másdik fogást fogunk eni. Az időcsúszással nem kis szomorúságot okoztunk Aninak, hiszen ők a teljes ebédre vártak minket, de Melindát sem akartuk megsérteni. Végül valóban nagyon kellemetlenül éreztem magam, már-mr lelkiismeretfurdallásom volt, mert mire Idecsre értünk, semmiféle éhséget nem éreztünk és nem engedtük Édesanyámnak, hogy újra terítsen. Ehelyett itthon vacsoráztuk meg a húst, amit végül bepakoltak nekünk.
No, de ettől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat ott is, capuccinót ittunk, végigkóstoltuk a sütiket és persze, megnéztük, hogy mit hozott az angyal a lányoknak. Erre már a vége felé került sor, mert Kriszta úgy elaludt az autóban, amikor elindultunk Melindáéktól, hoyg nem ébredt fel akkor sem, amikor megállt az autó, akkor sem, amikor kivettük és az ágyra fektettük; sőt, több, mint másfél órát aludt az ágyon, miközben mi, cseppet sem halkítva, beszélgettünk.
Kissé nehézkesen is indult az ajándékbontás, mert Kriszta nehezen oldódott fel, de a karácsonyfán lévő szalmafiguráknak sikerült végül felvidítaniuk és akkor már a csomagok is érdekelték. Édesanyáméktól pizsamát, harisnyát, zoknikat és majókat kapott, játék gyanánt pedig egy orvosi készlet került elő az ajándékpapírból. Boróka pedig ugyancsak pizsamát és bodykat kapott. Az Aniék angyalkája gyönyörű narancssárga kertésznadrággal lepte meg Borót, mellette pedig egy szintén nagyon szép és szintén narancssárga sapka-sál együttessel. Ugyanilyen sapka-sál járt Krisztának is, de az ő ajándéka egy sötétlila bársonynadrággal egészült ki, amihez egy – természetesen – lilás színben csillogó, de nagyon diszkrét szíj is járt.
De hogy ne csak ruhákat kapjanak és főleg, hogy nekünk is legyen egy kis „örömünk”, valami csörgő-zörgő játékot is kaptak, amivel iszonyatos zenebonát tudnak csapni. (De az a lényeg, hogy élvezik.) Mindenesetre, Ani megkapta az ígéretet, miszerint majd, ha gyereke lesz, főleg csak zörgőket, dobot meg ilyesmit fog kapni ajándékba! ;):p
Már jócskán sötét volt, amikor hazaindultunk, útközben pedig meghívtuk magunkhoz Zsoltot és Marikát. Miután megérkeztek, kellemesen telt az esténk, beszélgettünk iszogattunk, csipegettünk a süteményekből, illetve a lányokkal játszottunk. A kint eleredt havazás mindannyiunkat jókedvvel töltött el, visszaidéztük a régi szép időket, amikor szánkóztunk együtt, illetve amikor még itt laktak két lépésre tőlünk, és még papucs nélkül is átléphettünk egymáshoz.
Karácsonyfa és szalmaangyalka-bámulás:
Hű, micsoda érdekességek vannak itt is!
Doktor néni/k:
Ajándékbontogatás: zörgők, sapkák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése